Szeptember elején járunk, ami a nyári forró napok elmúlását és ezzel együtt a hűvösebb idő beköszöntét is jelenti. A nappalok rövidülnek, több csapadékos és szomorúnak tűnő nap is előfordul ebben az időszakban. Sokan emiatt nem szeretik ezt az évszakot.
Nem csak a hangulatunkra, kedvünkre, életünkre van hatással, de az alvásunkra is. Pedig az ősz az alvás és a pihenés időszaka. A nyári pörgő napjaink után itt az idő a pihenésre, regenerálódásra, a jobb alvásra.
Vége az allergiának
Az őszi napok beköszöntével az allergiás tünetek is enyhülnek. Így végre nem kell orrdugulással, orrfújással tölteni az éjszakákat, hanem átadhatod magad a nyugodt, pihentető alvásnak.
Nyitott ablaknál aludjunk
Élvezzük ki még a kellemes őszi meleget, és aludjunk nyitott ablaknál, amíg nem érkezik meg a komolyabb lehűlés. Engedjük be a friss levegőt, az oxigén fontos a nyugodt alváshoz. Sőt így a reggeli fejfájást is elkerülheted!
Vezessünk be őszi rituálékat
Ha a komolyabb lehűlés is megérkezik, könnyebben átfázhatunk akár rövid idő alatt is. Ilyenkor nem vágyunk másra, csak hogy otthon legyünk, és bekuckózhassunk! Egy forró fürdő finom illóolajjal – például levendula – egy nehéz nap után csodákra képes. Igyunk egy meleg teát, akár citromfűvel, mely nyugtató hatásával készít fel az alvásra, a pihenésre. Mindemellett átmelegíti és megnyugtatja testünk.
A BorsaBioPárna alvópárnáiban található valódi gyógynövények – levendula, citromfű, borsmenta és kamilla – hosszú ideig segítenek a nyugodt alvásban, hogy reggel kipihenten ébredj!
Kevesebb fény, jobb ráhangolódás
Lefekvés előtt néhány órával csökkentsük az erős fényt, hiszen ez gátolja az alvásra hangolódást. Ne feledkezzünk meg az elektronikai eszközök által kibocsátott fényről sem.
Használj BorsaBioPárna bio tönkölypelyva párnát!
A tönkölypelyva mellé valódi gyógynövényeket is teszünk: levendulát, citromfüvet, borsmentát
és kamillát, melyek garantálják a nyugodt és pihentető alvást.
A kínálatunkban kicsiknek és nagyoknak is egyaránt megtalálod a megfelelő párnát! Különböző méretekben, a leginkább tetsző mintával!